Falka József Kántor Atya Cso-Csó Bajnokság (Mogyoród)

2019. április 23-án került megrendezésre – immár 20. alkalommal – a Falka József Kántoratyáról elnevezett cso-csó bajnokság a Mogyoródi Oratóriumban. Talán a kerek alkalom miatt érkezett rekordszámú nevezés, így négy kategóriában zajlottak a küzdelmek. A remek hangulat ezúttal sem maradt el, melynek kialakuláshoz az animátorok tánca adta meg az alaphangot. A tavaly bemutatott első bánsz sikere után nem csoda, hogy a lányokot ismét felkérték erre a nővérek. Az ünnepélyes megnyitót követően indultak is a küzdelmek. A lányoknál Horváth Kamilla fantasztikus eredményt ért el: az elmúlt 3 évben győztes hölgy ezúttal egy új párral, zsinórban negyedszer vihette el az első helyezettnek járó kupát! A legnépesebb mezőnyben, a felnőttek között apa – lánya páros is indult, csak hajszállal lemaradva a dobogóról. A résztvevők ezúttal sem maradtak étlen-szomjan, számos szorgos és gondos kéz serénykedett a finom szendvicsekkel és innivalóval. A nap végén valamennyi résztvevő egy kis ajándékkal távozott Mogyoródról. A serlegeket és az érmeket ezúttal Ági nővér és Babicz László adták át. A győztesek névsora a következő:
Lányok:
    1.) Toma Annamária és Rátesy Emma (Mogyoród)
    2.) Kiss Dóra és Rajzinger Petra (Galgahévíz)
    3.) Bábosik Barbi és Nagy Dorka (Mogyoród)

Hölgyek:
    4.) Horváth Kamilla és Pesthy Zsuzsi (Mogyoród / Budapest)
    5.) Jeles Vivien és Rátesy Dorka (Mogyoród)
    6.) Domán Boglárka és Liptai Kinga (Eger)
Fiúk
    1.) Fazekas Krisztofer és Varga Dániel (Kazincbarcika)
    2.) Kovács Gergely és Tóth Miklós Kende (Galgahévíz)
    3.) Gyurik Levente és Kain Bence (Mogyoród)
Junior / Felnőtt
    1.) Angyal Levente és Bagi Gergő (Bag)
    2.) Kádár Máté és Wirth Máté (Veresegyház)
    3.) Jeles Tamás és Szabó Benjamin (Mogyoród, Budapest)

55875049_2245805045440136_7822807244856098816_n
55897086_2245803658773608_7149609281992523776_n
55906365_2245804982106809_6725576227534405632_n
55908463_2245804788773495_2282944764737224704_n
55916197_2245805105440130_88240171815796736_n
56157356_2245805498773424_7656162393512214528_n
56158325_2245805248773449_5461175015649050624_n
56158410_2245804342106873_7745645219625828352_n
56189957_2245803642106943_8792911941795315712_n
56325300_2245803652106942_6880142514150440960_n
56355259_2245803812106926_6678033671166885888_n
56502808_2245804818773492_8073240061967073280_n
56528993_2245804288773545_949368818172428288_n
56595404_2245805448773429_8611588090529579008_n

A rendezvényről számos fotó készült, melyeket a Mogyoródi "Kántor Atya" cso-csó és ping-pong bajnokság facebook oldalán tekinthetnek meg az érdeklődők. Köszönjük azoknak a szalézi munkatársaknak és animátoroknak a munkáját, akik a hosszú napon gondoskodtak rólunk, megteremtve a gondtalan játék feltételeit. Külön köszönetet mondunk a 29. sz Coop áruház vezetőjének, Pásztorné Marikának, aki ezúttal is a rendezvény támogatója volt és Kovácsné Marika néninek, aki három nagy tálca süteménnyel örvendeztetett meg bennünket. Gratulálunk a nyerteseknek – és mindenkit szeretettel várunk vissza Mogyoródra, a novemberre tervezett XX. Kántor Atya Asztalitenisz bajnokságra!
                        /a szervezők