Nagyböjt 5. vasárnapja

Kategória: Elmélkedések

Jn 12, 20-33
„……Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.”

Jézus a kereszt gyalázatát felmagasztalásnak nevezi. Megkínzottan, megalázottan, emberileg végső tehetetlenségében – fel lesz magasztalva. És ekkor jön el az óra, amikor mindenkit magához vonz. Nyilván aki engedi.
Jézus tudatában van, hogy keresztáldozatával legyőzi a bűn hatalmát, és keblére öleli az egész emberiséget.

Mennyire különbözik a mi emberi logikánk Isten szándékaitól! Ki nevezné közülünk a keresztet felmagasztalásnak! Számunkra a felmagasztalás azt jelenti, ha sikereink vannak, ha tapsolnak nekünk, ha emberileg jól megy a sorunk. Pedig nem létezik szenvedés nélküli élet, minden ember kap egy keresztet, amelyet hordoznia kell. Nem mindegy hogyan hordozzuk keresztünket. Az egyik módja a kereszthordozásnak a szenvedés felajánlása és egyesítése Jézus keresztjével, amikor vele együtt járjuk keresztutunkat és így másoknak is segíthetünk eljutni az örök üdvösségre. A másik módja az állandó panaszkodás, siránkozás, elégedetlenség, lázadás a kereszt ellen. Ezzel nem lesz jobb nekünk sem, és másokon sem segítünk. Mi döntjük el, melyiket válasszuk: az elsőt, vagy a másodikat. Viszont választhatjuk bármelyiket, a keresztünket akkor is hordoznunk kell.